Az Okosotthon Guru tollából

Guruságok

Guruságok

Gondoskodó otthon

2022. január 31. - OkosotthonGuru

Gondolkoztál már azon, miként tudnál idősebb rokonaidnak úgy segíteni, hogy nem vagy a terhükre, nem érezteted velük, hogy egész nap a felügyelet alatt állnak, mégis biztos lehetsz benne, nem esett bajuk otthon?

Az okosotthonok egyik leghasznosabb szerepe lehet az életünkben a gondoskodó otthon kialakítása.

A kérdés, amire a választ keressük most az, hogyan segíthetünk szeretteinknek önállóan élni életüket anélkül, hogy a magánszférájukat megsértenénk?

Ez a kérdés minden esetben felmerül, akár az időskorú szüleinkről, akár a segítséggel élő rokonainkról vagy kiskorú gyermekünkről szeretnénk gondoskodni. Nehéz meghúzni a határt, hogy hol az a pont, ahol a segítségnyújtáshoz szükséges “felügyelet” már kényelmetlenséget okoz legalább az egyik félnek.

A gondoskodó otthon a hétköznapi rutinok hiányakor riasztja a rokonokat, segítőket, akik ekkor egy telefonhívással ellenőrizhetik a helyzetet.

Nézzünk egy példát: Éva néni egyedül él kis garzonlakásában Budapest egyik társasházában. Gyerekei felnőttek, s bár több száz kilométerre laknak, unokái gyakran látogatják meg. Éva néni nem unatkozik akkor sem, ha nincs nála családja: hétfőnként a közeli parkban találkozik barátnőivel, kedden közösen mennek a piacra, csütörtökönként eljár a helyi nyugdíjas klubba. A szerdát és a pénteket kedvenc hobbijának, a főzésnek szenteli, egyszer még egy spanyol főzőesten is volt, ahol megtanulta hogyan készíthet igazi paellat.

A szombat estéket különösen szereti, mert ekkor szokott az interneten beszélni a külföldön élő fiával és családjával.

Éva néni egyedül él, de még sincs soha egyedül: Ha szüksége van segítségre – bár lehet, hogy még nem is tud róla, vagy nem tudja ő jelezni –, akkor és csak akkor a segítség meg is érkezik.

Nem egy modern nyugdíjasotthon beharangozója ez, és nem is egy sci-fiből kiragadott részlet, hanem egy jól megvalósított gondoskodó otthon mindennapjai.

A hétköznapi rutinjaink adják az életünk ütemét és ezek azok a „jelek”, amelyek hiánya figyelmeztetheti szeretteinket, a rólunk gondoskodókat, hogy valami nem úgy történik, ahogy szokott.

A gondoskodó otthon, úgy teszi a dolgát, hogy közben nem „kukucskál” a használója után. Mindezt érzékelők segítségével teszi, amelyek jelzik, ha Éva néni nem nyitotta a kamra vagy a mosdó ajtaját egy ideje. Azt is jelzi, ha nyitva maradt a tűzhelyen a gáz, vagy odaégett a piskóta, esetleg nem zárta el Éva néni a kád csapját és kifolyt a kádból a víz. (Ez utóbbi esetben el is tudja zárni a főcsapot, hogy ne ázzon be Pista bácsi, az alsó szomszéd fürdőszobája és a díjnyertes kókuszpálmái, amit a fürdőszobájában nevelget.)

Először Éva néninek jelez és ha ő nem jelez vissza, akkor értesíti a családját telefonon, SMS-ben vagy a telefonon futó alkalmazás értesítéseiben.

Ezt a feladatot, egyetlen eszköz, a TELL Pager8 végzi el. Ennek az eszköznek a kamra és a mosdó ajtajára szerelt nyitásérzékelők, a fürdőszobában lévő vízbetörés érzékelő és a konyhai füstérzékelő adnak információt, ami alapján dönt, hogy volt-e változás a napi rutinban, figyelembe véve azt is, hogy Éva Néni otthon van-e.

A megfelelő működéshez persze szükséges, hogy Éva néni szokásait jól feltérképezze az eszközt beállító személy és a megfelelő szokásokra, időtartamokra hangolja az eszközt. Éva néninek nem kell a mobiltelefonját használnia, hogy a rendszer jól működjön, hiszen az telefonhívással képes értesíteni őt arról, hogy a kádból kifolyt a víz.

Ha nincs otthon Éva néni, az otthona igazi erőddé válik: vagyonvédelmi rendszerként, távfelügyeletbe kötve képes működni, a „hagyományos riasztók” funkcióit nyújtva vagy éppen ezeket a rendszereket kiegészítve.

Persze a Pager8 nem csak a veszély esetén hasznos segítség, hanem a napi rutinfeladatok elvégzésében is segítségre lehet: kapcsolhatja az éjszakai folyosó világítást, ellenőrizheti a szobák hőmérsékletét, vagy figyelmeztethet egy nyitva felejtett ablakra. Extrém esetben tojásfőző óraként is helyt áll.

Ha Éva néni szeretné megmutatni az erkélyről látható naplementét a fiának (vagy a karácsonykor beosonó Mikulást szeretné leleplezni az unokáival), akkor az alkalmazásban az erkélyen elhelyezett kamera képe is megtekinthető, sőt, akár mozgásra is indítható (megvagy Mikulás!).

Persze az is előfordulhat, hogy Éva néninek segítségre van szüksége. Ekkor az EasyAID pánikgombjával jelezhet, amely nem csak a családot vagy az egészségügyi felügyeletet tudja értesíteni, de figyelmeztethet a gyógyszerek bevételére, szól, ha túl sokáig van hideg, vagy ha éppen érkezik a gondozást biztosító.

Éva néni egyedül él, de sosincs egyedül, mert családja mindig ott van segíteni, ha szüksége van rájuk, de csakis akkor, amikor neki szüksége van rá.

Okosotthonok a Kutatók Éjszakáján

Az okosotthon divatos hívószó napjainkban, de mit is jelent? Ha okosotthonokról van szó, legtöbbször a telefonról irányítást szokták említeni, azon belül is a telefonról irányítható világítás kerül elő, esetleg az okos dugaljak. Pedig ez csak egy nagyon kicsi szelete mindannak, amit egy okosotthon magába foglal(hat). A Kutatók Éjszakáján idén számos olyan programmal találkozhatsz, ahol megtudhatod, milyen is egy igazi okosotthon.

Mi is az a Kutatók Éjszakája?

„A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.” (https://kutatokejszakaja.hu/)

Okosotthonok a Kutatók Éjszakáján

Lakásunkból akkor lesz otthon, ha a kényelme, biztonsága és energiahatékonysága bennünket szolgál, ránk van szabva. A jövő otthona (amit többé már nem nevezünk okosotthonnak, csak otthonnak) ismeri az igényeinket és azoknak megfelelően alakítja a működését.

Az ideális okosotthon kényelmes, hiszen a lakók igényei szerint van kialakítva. Mivel az egyéni igények idővel változhatnak (pl. gyerek születése, otthoni munkavégzés, idős hozzátartozók ápolása), egy jól megtervezett okosotthon rugalmasan változtatható, amikor a felhasználói igények változnak.

Egy jól beállított okosotthon hatékony és környezetbarát energiaellátással rendelkezik. A környezeti paraméterek (hőmérséklet, páratartalom) követésével, valamint a hűtés, fűtés, árnyékolás és világítás optimalizálásával az energiafelhasználás minimalizálható.

Az okosotthonunkat bármikor tudjuk monitorozni, a regisztrált adatok alapján a rendszer automatán tudja tenni a dolgát, de mi is be tudunk avatkozni, ha szeretnénk.

Egy jól behangolt okosotthon úgy végzi el az automatikus feladatokat, hogy számunkra észrevétlen maradjon. Az okosotthon minden esetben egy plusz élményt ad, és segítséget nyújt. Nem rombolja le az értékét (az alapfunkcióját) annak az eszköznek vagy folyamatnak, amit automatizáltunk, bármi is történjen.

Hogy ez hogyan és mikor valósul meg? Erről hallhatunk a „Mindenütt jó, de legjobb (okos)otthon” című előadásban.

Az okosotthon megoldások fő célja, hogy kényelmesebbé tegyék életünket az által, hogy a hétköznapi rutinfeladatainkat elvégzik helyettünk olyan módon, hogy ezzel a “kezünk alá dolgozzanak”. Ezek a megoldások igazi könnyebbséget jelenthetnek a gyerekeknek, időskorúaknak, a segítséggel élő embereknek és a róluk gondoskodóknak, hiszen az otthonunkkal könnyebb kommunikációt és teljes testre szabhatóságot biztosít.

Szüleink, nagyszüleink biztonságát szeretnénk szavatolni, ám mégsem szeretnénk megfigyelés alatt tartani őket. A gondoskodó otthonban szeretteink élhetik mindennapi életüket anélkül, hogy folyamatosan kamerák vagy egészségügyi gondozók figyelnék minden lépésüket, azonban, ha segítségre szorulnak (bár lehet, hogy még nem is tudnak róla), azonnal lehetőség van felvenni velük a kapcsolatot, vagy a gondozókat riasztani. A gondoskodó otthon a szokásoktól eltérő jeleket figyel, és csak akkor avatkozik közbe vagy riasztja a kezelőket, ha több lépésben sincs megerősítés a lakók felől. Nem megfigyelés, hanem gondoskodás. Hogy mindezt hogyan teszi? A „Gondoskodó okosotthon” című előadásból megtudhatod.

Ha érdekel, mi is az az okosotthon, hallgasd meg Zsák Péter, az Okosotthon Guru előadásait a Kutatók Éjszakáján online bármikor a rendezvény alatt.

Ha szeretnél az okosotthonok világában egy kicsit gyakorlati szemmel is elmerülni, erre is lehetőséged lesz. Mindkét este várunk Szegeden a Smartopert Okosotthon Képzőpontba kiscsoportos DIY workshopokkal. Okosotthont magunk is építhetünk néhány eszköz és minimális "programozás" segítségével. Erre mutatunk néhány megoldást azoknak, akik regisztrálnak és eljönnek az „Okosotthon pár kattintással” című workshopra.

Az okosotthonokkal kapcsolatos téma aktualitását mutatja, hogy az Okosotthon Guru programjai mellett számos más vállalkozás és oktatási intézmény is várja a látogatókat okosotthonokkal kapcsolatos bemutatókkal. Szemezgettünk, kikkel találkozhattok:

Az okos város és az okosépületek koncepciójába hogyan illeszkedik a tűzvédelem és hogyan segítheti a megelőzési és az elhárítási műveleteket az intelligens épületek megoldások. Erről szól Dr. Érces Gergő: Mennyire okos egy okos épület? című előadása.

Milyen lesz a jövő parkolóháza? Hogyan fogja menedzselni az érkező és távozó autókat? Hogyan használja ki legoptimálisabban a forrásait? Ezt próbálhatod ki a Nokia Okos parkolóház maketten.

Az ESP8266 az olcsó okosotthon eszközök „Szent Grálja”, akár magunk szeretnénk fejleszteni egy ilyen eszközt, akár az olcsóbb eszközök piacán nézünk szét. A fejlesztés buktatóit, szépségeit ismerhetjük meg Kiss József: Okostermosztát ESP8266-tal című online webináriumán.

Szurmay Ádám: Okos otthon rendszerek összehangolása Home Assistant segítségével című bemutatóján a legnépszerűbb nyílt forráskódú otthon menedzsment megoldást mutatja be, ahol az egyes gyártók rendszerei játszi könnyedséggel illeszthetők össze, hogy egy felület alól kezelhessük őket.

Dr. Kopják József: Alexa, kapcsold fel a lámpát! - okos otthon bemutatása hangvezérléssel című bemutatóján magunk is kipróbálhatjuk az egyik legnépszerűbb hang-asszisztenst műközben: Amazon Alexa segítségével érthetjük meg ezeknek az eszközöknek a működését.

Időjárás a ház körül

ezért jó egy időjárás állomás

„Itt van az ősz, itt van újra!” Egyik napról a másikra már nincs szükség a lakás hűtésére és a szekrények mélyéről előkerülnek a pulcsik – a fázósabbaknál az őszi kabátok is. Reggel általában hideg van, délután pedig nyári meleg is előfordulhat. Nem egyszerű feladat eldönteni, mennyi és milyen öltözéket vegyünk magunkra. Ráadásul itt az iskolakezdés. Azt is meg kell valahogy jósolnunk, hogy a gyerekeket mennyire öltöztessük fel – ami különösen kihívás, ha az ő hőtűrése teljesen más, mint a miénk.

Már Arisztotelész és tanítványai is foglalkoztak azzal, hogy vajon hogyan működhet az időjárás, és milyen jelek alapján lehet megjósolni, hogy milyen idő várható, a 19. századtól pedig egyre kifinomultabb technikákat tudtak alkalmazni erre. Ma már lehetőségünk van arra is, hogy saját időjárás állomásunk legyen, ami nemcsak azt tudja nekünk megmondani, hogy a városban körülbelül milyen az idő, hanem pontosan a te házadhoz tartozó adatokat mutat neked. Ez tök jó, de ha kimegyek az udvarra, én is meg tudom mondani milyen idő van otthon, minek ehhez egy újabb kütyü?

Az időjárás állomás ennél sokkal több lehetőséget hordoz magában. Nemcsak azt mutatja, hogy éppen milyen az idő, hanem ezeket az adatokat folyamatosan rögzíti, és a nagy meteorológiai állomásokhoz hasonlóan a korábbi adatok és az aktuális mérések alapján meg tudja jósolni, milyen időjárás várható nálad – nemcsak általánosságban a város környékén – így sokkal pontosabb, mint bármelyik online időjárásfigyelő program.

Ha pedig rendelkezésre állnak ezek az adatok, akkor az csak a hab a tortán, hogy könnyebben el tudod dönteni reggel, hogy felvedd-e a kötött sapkát. Rábízhatod az okosotthonod automatizálásának egy jelentős részét. Olyan automatizmusok köthetőek hozzá, amelyek lehetővé teszik, hogy az okosotthonod tényleg hatékonyan és láthatatlanul végezze dolgát – ahogy egy igazi okosotthontól elvárjuk.

 

Mi mindent tudunk mérni egy időjárás állomás segítségével?

  • Hőmérséklet
  • Páratartalom
  • Csapadék mennyisége, időtartama
  • Szél sebessége, iránya
  • Légnyomás
  • UV behatás, napsütés fényereje

 

Mit tudunk vele szabályozni?

  • világítás – a kinti fényviszonyoknak megfelelően kapcsol a világítás (a lakásban és az udvaron is). Például esőben, ha a felhők miatt nincs elég napfény, bent adott helyen kapcsoljon fel a lámpa (esetleg egy jelenlétérzékelővel összekötve, hogy ne az üres szobát világítsuk) – illetve állíthatjuk a kinti napfénynek megfelelően a benti világítás mértékét és az árnyékolókat
  • hűtés-fűtés – a benti hőmérséklet szabályozásához figyelembe veszi a kinti hőmérsékletet és a fényviszonyokat (beleértve az árnyékoló rendszer működtetését is)
  • öntözés – az aktuális (időjárás állomás által mért) és előre jelzett csapadékmennyiség és talajnedvesség adatai alapján időzíthetjük az öntözőrendszerünk működtetését. Ezen kívül extrém meleg vagy extrém hideg esetén jelezni tud a rendszer (például fagypontnál jelez, hogy zárd el a kerti csapot – de akár ezt automatikusan meg is teheti az okosotthonod)
  • fűnyíró – az előbbi adatok alapján a fűnyírást is tökéletesen időzíthetjük – ráadásul úgy, hogy az öntözéssel ne egyszerre induljon el
  • biztonsági riasztások – nagy szél esetén jelez az okosotthonod, hogy csukd be a napernyőt, vagy például a napvitorla automatizmussal is becsukódhat, illetve számos funkcióban segítségedre lehet, ha nem vagy otthon

Hova tegyük?

Ahhoz, hogy a legoptimálisabban tudd kihasználni az időjárás állomásod által szolgáltatott információkat, fontos a megfelelő elhelyezés.

A hőmérséklet és a csapadék méréséhez 1-2 méterrel a talaj felett érdemes elhelyezni. A szélerősség megfelelő méréséhez a 10 méter körüli magasság az ideális. Többfunkciós érzékelők esetében érdemes inkább alacsonyabban elhelyezni, de semmiképpen sem az ereszhez vagy a tető más részére rögzíteni, mivel a tető tompítja a széllökéseket, hőt sugározhat, és a vízlefolyás révén torzíthatja a csapadékra vonatkozó adatokat is. Ugyanezen okokból ne az érzékelőt nem érdemes fák, öntöző rendszerek és egyéb épületek közelében elhelyezni – különösen a klímaberendezések, légtechnika kivezető nyílásai mellett.

Hűtés az okosotthonban

Az elmúlt évek során egyre gyakoribbá vált nyáron a 40 fokot megközelítő (vagy akár azt meghaladó) hőség, amelyet nem könnyű elviselni, különösen, amikor magas páratartalom mellett az éjszakai hőmérséklet sem csökken 21-22 fok alá, így egy hosszú szellőztetéssel sem tudjuk felfrissíteni magunkat és a lakásunkat. Ilyen időjárás mellett joggal döntünk amellett, hogy valamilyen hűtőberendezésre teszünk szert.

Önmagában egy klíma beszerelése nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Gyakran tapasztaljuk azt, hogy a berendezés túl hideget csinál, és kellemetlenül érinthet a hőmérséklet különbség a kinti és a benti levegő között. Előfordul, hogy túl sokáig tart, mire a megfelelő hőmérséklet beáll a szobában, esetleg azt tapasztaljuk, hogy rengeteg energiát felhasználva nem érjük el a kívánt lehülést. A hűtőberendezések beállításához rengeteg dolgot kell figyelembe vennünk: a kinti és benti hőmérséklet, a páratartalom, a hűtőberendezések elhelyezkedése, az ingatlan elrendezése mind befolyásolja a végeredményt. Ráadásul sokszor figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt is, hogy az emberek hőigénye nem írható le egyetlen számértékkel. Nem lenne igaz, ha például azt mondanám, hogy nekem az ideális hőmérséklet a 21.8˚C, hiszen a hőérzetet több dolog is befolyásolja: mit csinálunk, a nap mely szakában vagyunk, milyen évszak van, milyen az időjárás odakint.

Látható, hogy különféle okosítások nélkül is bőven van mit átgondolnunk, mielőtt belevágunk az otthonunk lehűtésébe (ha jól akarjuk csinálni). Attól függően, hogy milyen típusú rendszer kiépítésére kerül sor, természetesen az adott rendszert kiépítő szakember ezekből számos kérdést meg tud válaszolni, amikor a beépítendő berendezést megtervezi, de vannak dolgok, amiket mindenképp át kell gondolnunk a szokásainkkal, igényeinkkel kapcsolatban. Ha pedig ezeknek az átgondolására rászántuk az időt, akkor már csak pár lépésre vagyunk attól, hogy ezt a rendszerünket még kényelmesebbé, hatékonyabbá és energiatakarékosabbá tegyük. Tűzzük ki célul azt, hogy megtaláljuk a tökéletes egyensúlyt a kényelem és az energiamegtakarítás között.

Hogyan segít ebben az okosotthon?

Kezdjük a kényelemmel. Az automatizmusok révén például beállíthatjuk, hogy ideális hőmérséklet legyen, mire hazaérünk a munkából. Ez lehet automatikus, de mi is beállíthatjuk távolról. Már léteznek olyan termosztátok, amelyek folyamatosan „tanulnak”, így a használat során feltérképezik, hogy mennyi ideig tart egy adott hőmérséklet beállítása, így egyre több energiát tudunk megtakarítani, ahogy finomodik a rendszer. Jelenlét érzékelők segítségével szintén szabályozhatjuk a hőmérsékletet, például, ha nem tudjuk, hogy pontosan mikor vagyunk otthon – vagy csak egy adott helyiségben (vagy akár a két megoldás keverékét is alkalmazhatjuk).

Az okosotthon automatizmusai révén csökkenthetjük a hűtésre fordított energiát. Ha nem vagyunk otthon, nem hűtünk a számunkra komfortos hőmérsékletre. Fontos azonban, hogy ne hagyjuk ilyenkor teljesen felmelegedni (ahogy télen se lehülni) a lakást, mert összességében sokkal több energiafelhasználással jár, mint ha egy enyhébb hőmérsékletet szinten tartunk folyamatosan.

Az okosotthon önmagában sok energiát tud megtakarítani, ha jól van beállítva. Ezen kívül még többet tehetsz te is, ha a hőérzetedet nemcsak a hűtőrendszerekre bízod, hanem egyéb módokon is rásegítesz (mint ahogy télen is előbb a pulcsit és a zoknit vedd fel, utána a fűtés hőmérsékletét):

  • használj árnyékolókat
  • ne melegben szellőztess
  • vedd körbe magadat (a házat) növényekkel
  • minimalizáld a nagyobb elektronikai berendezések használatát
  • minimalizáld a sütést, főzést, amikor nagyon meleg van
  • párátlaníts, mielőtt hűteni kezdenél

Nézzük, milyen megoldások léteznek a hűtés megvalósítására:

klíma

légtechnika

hűtő-fűtő rendszerek (pl. fal-, plafonfűtés)

tervezési igény

alacsony

magas

nagyon magas

költség

alacsony

közepes

magas

megvalósítás

bármikor

utólag beépíthető, de kisebb átalakítási munkálatokkal jár

építkezés, felújítás esetén

páratartalom szabályozás

csak párátlanítás

párásítás és párátlanítás

-

hőmérséklet szabályozás

csak a készülék tulajdonságai korlátozzák

csak a készülék tulajdonságai korlátozzák

a párakicsapódás miatt korlátozott (folyamatos hőmérséklet és páratartalom monitorozás szükséges)

integrálhatóság okosotthonba

infra érzékelők esetén csak egyirányú kommunikáció lehetséges, de léteznek már olyan klímák, ahol a gyártó biztosít hozzáférést, és megoldható a kétirányú adatáramlás (vezetékes vagy vezeték nélküli)

könnyen integrálható

könnyen integrálható

Hogyan kezdj hozzá?

Gondold végig, hogy mik az elvárásaid a hűtéssel kapcsolatban. Ezt egészítsd ki azzal, hogy a fűtéssel kapcsolatban mit vársz el. (Mivel a kettő gyakran összefügg, érdemes együtt tervezni őket). Milyen szokásaid, rutinjaid vannak, amelyhez igazodni fog az okos rendszered? Gondold végig, hogy milyen lehetőségeid vannak a kivitelezés tekintetében! (Még csak most épül a ház, vagy benne laksz? Mekkora összeget tudsz rászánni? Milyen egyéb folyamatokkal kell összekötni?) És ha már tényleg tudod, mire  van szükséged, vágj bele!

Okosotthonról jót vagy semmit?

Hogyan legyen "problémamentes" okosotthonunk

Az okosotthon is olyan lesz, mint csirkepörkölt nokedlivel. Mindenkinek van egy tuti jó receptje, hogyan is kell jól csinálni, de csak keveseknek sikerül valóban jól.

Ma már a harmadik okosotthonos cikket olvasom, ahol a szerző megpróbálja "megmondani a tutit", hogyan is KELL okosotthont létrehozni. Persze a legtöbb cikk csúfosan elvérzik, elsősorban azért, mert egy amerikai piacra célzott cikket próbál a magyar (de itt írhatnám azt is, hogy európai) piacra "importálni.

Ha az ember először találkozik az okosotthon fogalmával, nagyon vegyes képe lehet az egészről. Ennek a legfőbb oka, hogy az okosotthonnak, a "smart Home"-nak nincs konkrét definíciója. A legtöbb esetben minden gyártó vagy szolgáltató a saját termékpalettájára alapján próbálja megfogalmazni, így bármire rá lehet húzni.

Na de akkor mi is az okosotthon? 

A kérdés jogos, megfogalmazni nehéz. Nehéz, mert az okosotthon célja a benne lakók kényelmének, biztonságérzetének növelése, miközben energiatudatos fogyasztást biztosít, de ez nem a fogalma.
Mivel bármely lakás akkor válik igazán otthonná, amikor a benne lakók igényeinek figyelembe vételével alakítják ki, így az okos lakás vagy ház is akkor lesz okosotthon, ha a benne lakókra van szabva. Ráadásul az okosotthon nem csak "elektronikus kütyükből" áll, hanem passzív elemekből is: része a jól megtervezett légáramlás, a szigetelés, az ablakok elhelyezkedése, a megfelelő kültéri árnyékolók megválasztása, csak hogy pár dolgot említsek.

Persze az okosotthon is olyan, mint egy családi ház: sosincs igazán készen. Mindig van rajta valamit alakítani, hiszen az idő előrehaladtával a benne lakók igényei is változnak (gyerekek felnőnek, beköltözik valamelyik nagyszülő, munkahelyet váltunk és otthonról kell dolgozni).
A legfontosabb az okosotthon esetén a stabilan, külső körülményektől (internet szolgáltatás megléte, esetleges áram kimaradások) a lehető leginkább független működés. ÉS el is értünk az okosotthon három "aranyszabályához"

Az okosotthonok három aranyszabálya

1, Az okosotthon nehezen különböztethető meg egy "buta otthontól". Az okosotthon akkor működik ideálisan, ha a benne lakók keze alá dolgozik: A külső megjelenése és a beállított automatizmusok a lakókra van szabva, így észrevehetetlen, "csak működik és kész".

2, Az első pontból következik: Az okosotthon "buta otthon kompatibilis", vagyis nem kell 300 oldalas leírást adnunk a minket meglátogató nagymamának, hogy fel tudja kapcsolni a WC világítását. Hasznos funkció a hangvezérlés (ha beszéljük a nyelvet, amit a hangasszisztensek beszélnek, mert magyarul még nem tudnak), a távirányítás mobiltelefonról, de a fizikai kapcsolók megléte, a zárak "buta módon való nyithatósága kulcs kérdés".

3, A második pontból következik: Az okosotthon alapfunkciói működjenek internet szolgáltatás nélkül is. A villanykapcsolónak akkor is működni kell, ha a cápák elrágják az Atlanti Óceánban lévő optikai kábelt. Elsőre evidens dolognak tűnik, de egyáltalán nem az, ha nem megfelelően választjuk meg az okosotthon megoldásunkat. Ha "felhős" szolgáltatást veszünk igénybe, akkor a megoldástól függően előfordulhat a fent említett eset, vagyis hiába működik az internet kapcsolat közöttünk és az internet szolgáltató között, ha az okosotthonunk működését biztosító távoli számítógépek - amik a felhő szolgáltatás biztosítják - valamiért nem elérhetőek.

E három szabály mindegyike könnyen teljesíthető, ha megfelelően választunk, függetlenül attól, hogy "alulról építkezve" alakítjuk meglévő otthonunkat fokozatosan okosotthonná vagy új otthonunk tervezésekor van lehetőségünk a teljes otthon egyszerre való "felülről lefelé" való okosítására.

Akár magunk alakítjuk folyamatosan, akár telepítővel telepíttetjük az okosotthonunkat, mindig azt vegyük figyelembe, mit szeretnének az otthonunkban lakók, melyek azok a pontok a lakásunkban, amelyet kompromisszumok nélkül tehetünk okossá.

Ha a fenti tanácsokat figyelembe vesszük, akkor belevághatunk az otthonunk okosításába.

De térjünk vissza a cikk elején tett kijelentésemre:

Miért nem feltétlenül helytálló az "amerikai módi" követése okosotthon megoldások esetén?

Az első dolog, amit meg kell említeni, az az amerikai otthon és egy magyar otthon közötti különbség. Nem csak a hálózati feszültség különbségére vagy az Egyesült Államokon kívül nem fellelhető szolgáltatókra és gyártókra gondolok, hanem európai és a magyar a szemléletmódra is.

Az amerikai háztartásokban az első dolog, amit okosítani szeretnének, az toronymagasan a multimédia, szemben az európai és a magyar háztartásokkal, ahol a világítás és a fűtés/hűtés okosítása a listavezető. Ez azért fontos, mert az ezekhez kapcsolódó szakágaknak igen nagy befolyásuk van a végső okosotthon megoldásokra.

Ha multimédia, akkor hangvezérlés és okoshangszóró, ezek viszont életképtelenek a felhős szolgáltatásuk nélkül. Így akár a Google Home-ra és a hangasszisztens párjára, a Google Assistant-ra, akár az Amazon által kínált Amazon Alexa otthon- és hangasszisztensre esne a választásunk, rögtön bele is ütközünk a második aranyszabályba, ugyanis ezek a szolgáltatások jelenleg a "felhőn keresztül" biztosítják az egyes megoldások összekapcsolását. Hiába van a falon egy okos kapcsoló, a nappali lámpájában pedig egy okos izzó, ha ezek között az egységet a fent említett két megoldás közül az egyik biztosítja, akkor bizony internet hiányában csak a sötétben vagy a világosban kell ülnünk, nem fogjuk tudni semmilyen módon kapcsolni az izzót.

Az Apple megoldása annyiban nyújt többet, hogy az Apple okosotthon keretrendszere, a HomeKit megköveteli a helyi irányítást, vagyis internet hiányában is lehet egyes funkciókat használni. Siri ugyan internet kapcsolat nélkül nem fog működni (hangparancsokat részlegesen fogadhat), de legalább az otthonunk fölötti vezérlés lehetőségét nem vesztjük el.

Ezen megoldásokhoz hasonlót kínál a Xiaomi is, azzal a különbséggel, hogy a saját rendszerük alá tartozó gyártók termékeit a HomeKit kompatibilis központjuk segítségével helyben is vezérelhetővé tették, ami hatalmas előny, az ár/érték arányban kifejezetten jó megoldásokat kínáló cég esetén.

Ha az európai piacról szeretnénk választani megoldásokat, akkor elmondhatjuk, hogy ezek minden esetben a fent említett három kritériumnak megfelelnek, persze csak akkor, ha a beépítésük/telepítésük is megfelelően történik.

Mindenképpen meg kell említeni a lengyel Fibaro megoldását, amely akár saját magunk, akár telepítő által is beépíthető és "utólagos otthonokosítást" is lehetővé tesz, mivel vezeték nélküli megoldást kínál

A Homey és a Zipato egy lépéssel tovább mentek ők, teljes mértékben csak az okosotthonközpont "összefogó erejére" fókuszáltak és kínálnak különböző technológiák vezetékes és vezeték nélküli megoldásaira összefogására és egy helyről való vezérlésére megoldást.

Meg kell említeni a magyar Chameleon Smart Home megoldását, ahol a vezeték nélküli és vezetékes megoldások találkoznak és egy rugalmas, "jövő álló" megoldást nyújtanak telepítői támogatással.

Az osztrák Loxone cég teljes otthonautomatizálást kínáló megoldása igen népszerű az új építésű családi házak esetén, jól felkészült telepítők segítenek a rendszer telepítésében és beállításában.

A piac legrégebbi megoldása, a szabvány szintű épületautomatizálási megoldást kínáló KNX, amely mögött több, mint 500 gyártó áll, mind vezetékes, mind vezeték nélküli megoldásokat is kínál, rengeteg szerelvénnyel és megoldással, megbízható és időtálló megoldást kínál.

A francia Legrand a saját - egyébként Magyarországon, Szentesen gyártott - szerelvényeibe integrálta az "vezeték nélküli okosságot", így hagyományos villanyszerelési megoldással lehet az otthont okosítani, akár kezdetektől vagy utólag.

Hasonló megoldást kínál a német Schneider Electric, akik a saját termékcsaládjukat alakították hasonlóan okossá.

Az cseh INELS is az okos szerelvények és a vezetékes valamint vezeték nélküli megoldások irányában indult el, számos helyen találkozhatunk a megoldásukkal.

Meg kell említenem az nyílt-forráskódú megoldásokat is, melyek a rugalmasságukkal, testreszabhatóságukkal és a hatalmas kompatibilitási listájukkal vonják magukra a figyelmet.
Ezen rendszerek telepítése már rengeteg szabadidőt vagy hozzáértő szakembereket igényel, az utóbbit biztosítja például a magyar Yabune Home megoldása is.

"Mondd, te kit választanál?"

A fentiekből látszik, hogy ha jól szeretnénk csinálni az otthonunk okosítását, akkor hamar eljuthatunk a kínálat azon szintjére, ahol választani vagy nagyon nehéz vagy tényleg nagyon egyszerű.
Ha nem mi magunk szeretnénk az otthonunkat okossá tenni, hanem telepítőt szeretnénk megbízni vele, akkor érdemes a magyarországi gyártónál/disztribútornál érdeklődni a megfelelő szakember megtalálásához, itt is, mint sok esetben a kölcsönös szimpátia és megértés az, ami a számunkra is megfelelő okosotthonhoz vezet. 

Hogy melyik gyártó okosotthon megoldását választjuk, az viszont az egyéni elképzeléseinktől függ, itt is érdemes legalább három megoldást megnézni. A legtöbb esetben ki lehet próbálni az adott megoldást egy valós okosotthonban is, így nem csak elképzelni lehet, de ki is próbálni.

süti beállítások módosítása